Dunkeszi

Dunakeszi a Dunakanyar kapujaként is ismert kis város, ami Pest megyében a Duna bal partján található. Több, mint 43 ezer lakosával az ország huszonkettedik legnagyobb városa.

Régészeti kutatások alapján, a település már az újkőkor óta lakott volt, köszönhető ez a természeti és vízi adottságoknak, ami bőséges élelmet biztosított. Dunakeszi első írásos említése 1255-ben IV. Béla magyar király oklevelében található, amikor a települést Seywerdusnak adományozta.

Dunakeszi 4. Béla király szobor

A település a török hódoltság alatt akárcsak a legtöbb magyar település pusztulásra és elnéptelenedésre volt ítélve, egészen 1642-ig nem számított lakott területnek. Azonban az 1785-ös népszámláláskor már közel 740-en főt számoltak.

A 19. században bekövetkezett reformintézkedéseknek köszönhetően Dunakeszin is megmutatkoztak a változások. A Budapest - Vác vasútvonal a településen keresztül ment végig, ami megváltoztatta az ott lakók életét. Könnyebbé vált a közlekedés, a települést pedig bekapcsolták ezzel a főváros vérkeringésébe.

Az 1870-es években a dunakeszi és a környékbeli lakosok voltak Magyarország első paradicsomtermelői. Az itteni agyagos-homokos talaj kedvező a növényeknek, a napsütéses órák száma pedig kiváló lehetőséget kínált a termesztők számára. Számos ma is működő családi vállalkozás indult el ezen az úton, kezdetben paradicsom és palánták termesztésével majd végül egy komplett zöldségtermesztő földet hoztak létre.

A világháborúk, ahogy az országot, úgy Dunakeszit is megtépázták. A lakosság egy jelentős része eltűnt, az ipari termelés és az agrárszektor leállt. Az ezt követő időszakban azonban beindul a városiasodás, dinamikus ipari fejlesztések kezdődnek. Bővítik a helyi konzervgyárat, megépül a Mechanikai Laboratórium gyáregysége, a házgyár, és az európai színvonalú hűtőház. A házgyárban évente 4200 lakáshoz szükséges falelemet készítettek, az úgynevezett panel elemeket. A városban működő ipari cégek a lakosság 70%-át foglalkoztatta.

A cégek és gyárak betelepülése magával hozta a nagyarányú lakásépítést. A várossá válás gondolata ekkoriban fogalmazódik meg. 1970-ben nagyközség, majd 7 évvel később városi rangot kapott.

Dunakeszi repülőtér

1992-ben nyitott meg Dunakeszin az osztrák Eglolux lámpaipari vállalkozás, ami közel 4000 négyzetméteren több, mint 200 dolgozónak adnak munkát. A Lighttech Kft 1993-ben nyitott meg, szolárium csövek és gerinclámpák gyártásával foglalkozik. 5 hektáros területen 4 üzemcsarnokban közel 14.000 négyzetméteren folyik a termelés.

Az itt lakók egyharmada lakótelepi otthonokban, a többség pedig családi vagy kertes házban lakik. A város közművesített állapota közel 100%-os.

Dunakeszi sokszínű munkalehetőségeit a DunakesziAllas.hu weboldal hivatott bemutatni. A városban fellelhető álláslehetőségeket gyűjti össze és prezentálja. A nyitott pozíciókra való jelentkezés egyszerű és gyors, ha pedig önéletrajzunkat vagy motivációs levelünket hiányosnak véljük, úgy karrier tippek oldalon hasznos tanácsokat olvashatunk.

Cégek részéről a hirdetés feladás előtt regisztrálnunk kell, amit a linkre kattintva tehetünk meg. Ezt követően fiókunkba belépve vagyunk képesek az általunk kívánt pozíciót meghirdetni. Ha mi újonnan regisztráltunk, akkor az egyszeri, ingyenes próbaverziót is választhatjuk, azonban ha nagyobb elérést, vagy többen jelentkezőt szeretnénk elérni, akkor kiemelt hirdetések közül is választhatunk. Az így kiemelt hirdetések a Dunakeszi közösségi oldalán valamint a weboldal leglátogatottabb helyein jelenik meg.

Ha jelentkezéssel vagy hirdetés feladással kapcsolatban kérdésünk volna, az oldal ügyfélszolgálatát kereshetjük munkaidőben.

Képek forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki